A bemelegítés fontossága:
 
– segít ráhangolódni az edzésre lelkileg és fizikailag egyaránt,
– felkészíti a szervezetet az edzésre, elindítja a nyugalmi állapotból a terhelésre való átállást,
– csökkenti az izom és izületi sérülések esélyeit
– segít fellazítani az utolsó edzés óta nem teljesen regenerálódott, merev izmokat.
 
Végül, de nem utolsó sorban, a bemelegítés javítja az ín-ideg-izom koordinációt, amely pedig elősegíti a gyakorlatok szabályos végrehajtásának lehetőségét.
 
Ha elmarad a bemelegítés, a szervezetet hidegindításra késztetjük. A hajszálerek többsége még zárva tart, miközben a szervezet a hirtelen indítás miatt már igényelné a nyitott hajszálereket. Így az izomsejtekbe nem jut elegendő oxigén – a szervezet hirtelen fáradással válaszol.
A hirtelen elkezdett nagy intenzitású mozgás keringési rendellenességet okozhat, aritmiát vagy isémiát (a szív elégtelen vérellátása). Ráadásul bemelegítés nélkül a vérnyomás is hirtelen megemelkedhet.
 
Nyugalmi állapotban a vázizomzat a teljes véraram mindössze 15%-át kapja, míg a a főbb szervek (belek, máj és agy) a többit. Intenzív mozgás közben az arány megfordul, az izmok követelik a véráram kb. 80%-át. A hajszálerek megnyitása is időt vesz igénybe, és az izmok teljesítményét gátolja, ha a maximális igénybevétel a mozgás túl korai szakaszában jelentkezik. Bemelegedett állapotban az izmokban több hajszálér nyílik meg, így javul az izmok oxigénellátása. A salakanyagok is, mint pl. a tejsav is hatékonyabban szállítódnak, ez is pozitívan hat a teljestményünkre.
 
Mindezen túl a vázizomzat bemelegedve rugalmasabbá válik és kevésbé van kitéve sérüléseknek. Éppen ezért különösen fontos, hogy bármilyen komolyabb nyújtó gyakorlatot csak bemelegítés után végezzünk!
 
A bemelegítés különösen fontos télen, hideg időjárás esetén, amikor a test még lassabban hangoldik rá a terhelésre. Ugyanilyen megkülönböztettt fontosságú a reggeli edzés, amikor is az izomzat mérhetően merevebb, mint a későbbi napszakokban.
 
A kockázatok minimálása érdekében minimum 5 perc belemelegítés ajánlott, ez alatt az idő alatt nyugalmi állapotból a szívritmus maximum 50-60%-ára fel kell tornáznunk magunkat. Ez az idő elegendő kell, hogy legyen a test számára, hogy vér juson az izmokba, tüdőbe, a bőrbe és a szívbe.
 
Figyeljünk arra is, hogy a bemelegítés és az edzés megkezdése között a lehető legkevesebb idő teljen el. Ha túl sokat várunk, az izmok kihűlnek, és az előkészület nem ér semmit.
 
 
SPEEDFIT-Fitnesz Mindenkinek!
 
 
SPEEDFIT
Fitnesz és Szolárium Stúdió
Győr – Dunacenter
06/96 528-448
 
https://www.speed-fit.hu
 
 
Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.