Sokan láthattátok már, ahogy egy, kettő vagy néha három ember egyszerre kapaszkodik és "kínlódik" egy olyan eszközzel, amiről az atlétikában használatos gyűrű – az amivel torna órán is bohóckodtunk – jut a legtöbb ember eszébe. Gyakran látok érdeklődő és kíváncsi tekinteteket, és együttérző pillantásokat is. (Utóbbiakat leginkább az edzés alanyai kapják.) Többen érdeklődtek nálam, hogy mire jó ez az eszköz, miért használom ilyen sokat. Ezt a cikket azért írom, hogy megválaszoljam ezeket a kérdéseket.

Előzmények

Az eszközt az amerikai haditengerészet elit csapata fejlesztette ki. A katonák gyakran tartózkodnak olyan környezetben, ahol nem áll rendelkezésre fitneszterem. A formában maradáshoz szükséges hatékony edzést viszont nem szabad elhagyni. Egy olyan eszközt kellett kifejleszteni, ami kicsi és könnyű, így hordozható, és bárhol használható, akár egy hadihajó fedélzetén egy repülőgéphez erősítve vagy a sivatagban egy tankhoz csatolva, vagy akár egy fára felfüggesztve az erdőben. Ez az eszköz lett a TRX. Először a katonaságon tesztelték, napjainkra viszont már a fitnesz szakemberek egyik kedvenc eszközévé vált.

""

Találkozhattál már azzal a kifejezéssel, hogy funkciónális edzés. Miről is van szó?

A funkcionális edzés a mindennapi életből vett mozdulatsorokkal dolgozik. Persze nem csak ennyiről van szó, hiszen egy bicepsz gyakorlat során végzett mozdulat is előfordul a mindennapi életben. Amíg viszont egy Scott-padon végzett gyakorlat szinte csak a bicepszet dolgoztatja meg, azt is csak egy síkban terhelve, addig a funkcionális edzés gyakorlatai szerves egészként értelmezik az emberi testet, és nem csak izoláltan egy izomra vagy izomcsoportra koncentrálnak, hanem sok izmot mozgatnak meg egy időben. Másik lényeges eltérés a hagyományos "gépes-súlyos" edzésekhez képest, hogy itt a saját súlyunkkal dolgozunk: a gravitásció ellenében emeljük, húzzuk, toljuk, és fordítjuk a testünket.

Mi köze ennek a TRX-hez?

A TRX is egy olyan eszköz, amellyel funkcionális edzést végzünk, hiszen egyrészt a saját súlyunkkal dolgozunk, másrészt pedig a gyakorlatok természetes, három dimenzióban végzett mozdulatok, melyek sok izomt mozgatnak meg. A gyakorlatok nehézségi szintjét mindenkinek a fittségi szintjéhez igazíthatjuk, így fokozatosan fejleszthetjük a keringési rendszert és az izomzatot. Folyamatosan dolgoztatjuk a törzsizmokat, fejlesztjük az egyensúlyérzéket és a mozgáskoordinációt.

""

Miért olyan jó ez?

A funkcionális edzés sokrétűsége alapot teremt a későbbi edzések során az edzésbe beépítendő specifikus mozgások végzésére. Az izmaink elsősorban arra lettek "kitaláva", hogy a testünkket mozgassák, leginkább a gravitáció ellenében. Ha ez az alap megvan, akkor sokkal sikeresebbek lehetünk a specifikus, izolált gyakorlatok végzésében. Ezen alapok hiánya esetén gyakran tapasztalhatunk tartáshibákat, izületi problémákat és mozgásból származó sérüléseket.

Kinek ajánlott?

A TRX sok mindenre használható. Az edzésintenzitás és az ellenállás változtatható, így lehet vele alakot formálni, testzsírt "égetni", erősödni, mozgáskoordinációt, egyensúlyérzéket fejleszteni. Testépítőknek is előnyös lehet az alkalmazása. Túlsúlyos emberek is használhatják, hiszen nagyon intenzív mozgásról van szó, így hatékony eszköze a testzsír csökkentésnek (fogyókúrának). Fejleszti az állóképességet, valamint különféle sportág specifikus mozgások is edzhetők a segítségével. Összefoglalva: mindenkinek előnyére válhat a használata.

Ha szeretnéd kipróbálni  a TRX-et, egy ingyenes bemutató órán megteheted. Nincs más dolgod, mint megbeszélni velem egy időpontot.

Nézd meg a Speed-Fit-ben készült kis videot itt.

Veiner Zsolt
fitnesz edző
+36 70 411 5137
E-mail
www.vejni.com

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.