Itt van például az alvás… Viszonylag logikus lenne először ehhez a megoldáshoz folyamodni, mégis sokan legfeljebb 6 órát alszanak egy éjjel, és közben koffeinnel igyekszenek ébren tartani magukat napközben. Ez persze a visszájára fordul, és délutánra fáradtságot, éjszaka viszont alvászavart okoz.

Aztán itt a víz, a valódi, tiszta víz. A legtöbb ember alulhidratált, azaz nem jut elég tiszta folyadékhoz a szervezete. Ezáltal fáradékonyabb lesz, fejfájással küzd, és számos más problémával. Nem olyan bonyolult: tessék inni. Vizet.

És nem maradhat ki a legnagyobb nem-fizikai kiváltó ok sem: akkor vagyunk fáradtak, erőtlenek, amikor nincs célunk, ami energiát ad, vagy az épp meghiúsult. Egy kudarc minden energiánkat szempillantás alatt tünteti el. Ilyenkor a megoldás az, hogy egyrészt felismerjük, milyen cél hiúsult meg, másrészt gyorsan állítunk egy új célt.

1. Méhpollen

Állítólag az örök fiatalság forrása, ókori keleti tekercsek, a Korán, a Biblia és Talmud is megemlékezik róla. A legutóbbi felfedezések szerint rák-ellenes hatása is van. 22 aminosavat, 18 enzimet, 27 ásványi anyagot és legalább 16 vitamint tartalmaz, természetes antibiotikum, és még az ókori görög atléták is ezt fogyasztották, hogy erőt nyerjenek.

2. Méhpempő

Az egyetlen olyan természetes anyag, ami több mint 150, biológiailag aktív összetevőt tartalmaz. Rendkívüli méregtelenítő, erősítő hatású. Számos betegség kezelésére használják, és tartós szedése valóban kirobbanó energiát kölcsönöz.

3. Szibériai ginzeng

Ázsiában és Kanada egyes részein is nő, legalább kétezer éve használják gyógynövényként. A ma ismert néhány adaptogén növény egyike, ami azt jelenti, hogy normalizálja a testfunkciókat. A ginzeng gátolja a stressz-reakciókat, immunrendszer-erősítő, és szintén méregtelenítő hatással bír. Kiváló ellenszere a krónikus fáradtságnak és a vírusos megbetegedéseknek

4. Spirulina

Az aztékok tudták mi a jó. Ők fedezték fel a spirulinát, ezt az egysejtű algát, ami szerves részét képezte a táplálkozásuknak. Magas a beépülő fehérje tartalma, remekB12-vitamin forrás (amit sokszor energiavitaminnak neveznek), 8 ásványi anyagot és 7 különböző A-vitamin prekurzort tartalmaz. A benne levő klorofill tisztítja a vért, és természetesen növeli energiánkat

5. Mangosztán

Ez az egyre ismertebb ázsiai gyümölcs energizál, fokozza az erőt és az állóképességet. Segíti az izületek és az izmok regenerációját, normalizálja a vércukor-szintet, nagyon magas antioxidáns-tartalma védi a szervezet sejtanyagcseréjét. Hatékony gyulladáscsökkentő, és igen jó hatással van a hormonháztartásunkra is, amivel javítja a hangulatot

6. Gotu Kola

Rengeteg gyógyító funkcióval rendelkező gyógynövény. A koffein káros hatásai nélkül csökkenti a fáradtságot, miközben kedélyjavító hatása is van. És míg a délutáni kávé megzavarja az éjszakai alvást, a Gotu Kola segít a pihentető alvásban.

7. Cayenne

A cayenne bors tágítja a vérereket, serkenti a vérkeringést, és kiváló anyagcsere-fokozó. Segít a nátha és a légúti megbetegedések esetén is, csökkenti a fájdalmat és a gyulladást. Ébernek, élénknek érezzük magunkat azonnal, ha például citromos gyömbérteába szórunk egy kis cayenne-t.

SPEEDFIT-Fitnesz Mindenkinek!

 

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.