Nagyon sós kaják
Manapság már szinte mindenki tisztában van azzal, hogy a túlzott só fogyasztás milyen nagy mértékben járul hozzá a szívbetegségek, illetve a magas vérnyomás kialakulásához, de azt is tudták, hogy a gondolkodásra, kognitív funkciókra, memóriára és intelligenciára is hatással lehet a túl sok só? Tehát, ha nem akar találkozni ezekkel a problémákkal, akkor próbálja meg csökkenteni a só bevitelt, ha másért nem, hát azért, mert könnyű rászokni, így – akárcsak a nikotin és a gyógyszerek is – függőséget okozhat.

Feldolgozott fehérjék
A fehérjék az emberi táplálkozás fontos építőkövei, hiszen a proteinek hozzájárulnak az izmok felépítéséhez és megfelelő működéséhez. A hús az egyik legjobb fehérjeforrás, de abból sem mindegy, hogy milyen fogyaszt. Lehetőleg minél kevesebb nagyipari előállítású húskészítményt kellene (ilyenek például a kolbász, a virsli, vagy a szalámi), ugyanis az ezekben található "húsnak" kevés köze van a valódi proteinhez (annál több a húsipari hulladékhoz és vegyi anyagokhoz). Ezektől tehát ne nagyon várja, hogy – mint a természetes proteinek -, majd segítik szigetelni az idegrendszert. A hot dog helyett például inkább fogyasszon halat, diót és különböző magvakat!

Transzzsírok
Próbálja meg visszaszorítani a transzbevitelt is! Fogyasztása ugyanis olyan következményekkel járhat, mint az elhízás, szívproblémák, magas koleszterinszint. Idővel lelassítja az agy működését és gátolja a reflexeket, valamint növeli a stroke kialakulásának esélyét. Akad még további negatív hatása is: ha túl sokáig túl sokat visz be a szervezetébe belőle, károsodnak az artériák, emiatt pedig az Alzheimer-kórnál is tapasztalt agyzsugorodás is jelentkezhet.

Mesterséges édesítőszerek
Sokan hajlamosak azt hinni, hogy könnyebben és gyorsabban fogynak le, ha a cukrot édesítőszerekkel pótolják. Ez önmagában jó törekvés, de nem mindegy, hogy ezek ne milyen édesítőszerek. A mesterségesen előállítottak ugyanis valójában többet ártanak, mint használnak: könnyen agykárosodást és kognitív zavarokat okozhatnak. Éppen ezért, ha teheti, használjon helyettük inkább természetes édesítőket!

Nagy Richárd- Személyi edző SPEEDFIT Fitnesz és Szolárium Stúdió

További érdekes cikkeket találsz a www.speed-fit.hu weboldalunkon!

SPEEDFIT- Fitnesz Mindenkinek!

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.