Zolival a gyakorlatok során minden izmot megmozgatunk. Vannak általam kevésbé kedvelt gyakorlatok is, melyek nehézkesek, főként a magas testsúlyomból eredően. Ám azokat a feladatokat is meg kell csinálni, és ebben Zoli motiváló szavai mindig segítenek.

Két és fél hónapos munkánknak köszönhetően az állóképességem sokat javult, jobban bírom a megterhelést. Szervezetemet hozzá szoktattuk az edzéshez, így napról napra jobban érzem magam a gyakorlatok elvégzése közben. A súlycsökkentés felgyorsítása miatt végzett kardió edzéseket jelentősen jobban bírom. Végül minden hónapban, kemény munkánkat a mérleg és a mérőszalag is megerősíti, hogy érdemes csinálni, időt és energiát fektetni bele, áldozatokat hozni, lemondani dolgokról, hogy elérjünk egy olyan célt, mellyel az egész életem megváltozhat.

Folyamatos szorongásom és szégyenérzetem miatt nagyon sok mindenről lemondtam eddigi életem során. Hogy néhányat említsek: Soha nem voltam strandon, soha nem hordtam szoknyát, rengeteg dolgot nem mertem kipróbálni, mert „én kövér vagyok, és úgysem fog menni”. Elhitettem magammal, hogy nekem ezek a dolgok nem fontosak. De már tudom, hogy igenis fontosak! És igen, vágyom rá, hogy én is belemehessek a Balatonba úgy, hogy nem azon jár az agyam, hogy mit szólnak mások. Vágyom rá, hogy ha a barátaimmal elmegyek nyaralni én is benne legyek a kalandokba ne csak távolról nézzem, ahogy mindenki jól érzi magát és engem pedig a frusztrációm miatt nem tudnak meggyőzni, hogy tartsak velük. Szeretném, hogyha a 6 éves lányom azt akarja, hogy focizzak vele, vagy éppen fogócskázzunk, ezekre képes lennék pár percnél tovább. Tudom, hogy ezeket el fogom érni, hiszen már elkezdtem, és gőz erővel haladok az úton.

Csak azt tudom mondani azoknak, akik hasonló problémákkal küzdenek, mint én, hogy ne féljenek bele vágni. Ne hitesse el magával senki, hogy nem vágyik a szórakozásra, arra, hogy legyen egy kis önbizalma, ha tükörbe néz. Csak ne feledjük, ezen az állapoton máshogy nem tudunk változtatni, csak ha teszünk érte.

Írta: Limpné Viktória

SPEEDFIT
Fitnesz mindenkinek

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.