A dél-amerikai őslakosok által Khaa Jee (édes levél-nek) nevezett növény a köztudatba Stevia néven vonult be. A paraguay-i Guarani indiánok az őserdőben gyűjtött növényt évszázadok óta használták édesítésre, étvágycsillapításra, bőrbetegségek ellen, illetve vágási sebek gyógyítására, de előszeretettel rágták a levelét pusztán az íze miatt is.

Már a 16. században is felfedezték a spanyol hódítók, de a növénnyel kapcsolatos első komolyabb kémiai vizsgálatok csak a 19. században kezdődtek meg. Két kémikus, Moises Santiago Bertoni és Rebaudi volt az , akiknek a nevéhez a stevia valódi felfedezése fűződik.

A növény mezőgazdasági termesztése az 1900-as évektől kezdett megindulni. Először Latin-Amerikában, később Észak-Amerikában és a világ sok táján is közismertté vált és elterjedt a fogyasztása. 1931-ben Franciaországban két kémikusnak sikerült izolálnia azt az összetevőt, amely a Stevia édes ízéért felelős, az így kinyert fehér, kristályos fehér port stevioside-nak nevezték el. Dr. Hewitt G. Fletcher a „valaha talált legédesebb természetes hatóanyag-ként” írta le ezt a kivonatot.

Az 1950-es években Japánban is elkezdték termeszteni a növényt, ahol hamarosan alternatív édesítőszer lett. Fokozatosan betiltották a mesterséges édesítőszereket, ezek helyét pedig a stevia vette át. Így Japán a világ legnagyobb stevia fogyasztója lett.
Mára a stevia világszerte ismert lett: USA-ban, Kanadában, Svájcban, Izraelben és még sok más országban is.

A stevia előnyei:

A stevia egy csodálatos növény, melyet évszázadok óta használnak édesítésre és gyógyításra. A stevia, mint étrendkiegészítő serkenti a máj, a lép és a hasnyálmirigy működését, szabályozza szervezetünk vércukor szintjét, rendszeresen fogyasztva sokkal ritkábban tapasztalunk fáradékonyságot. Egyéb hatásaik között emlegetik a szellemi frissességet, a jobb emésztést, a nyugodtabb alvást, a fekélyek és horzsolások gyorsabb gyógyulását, sőt a vérnyomás ingadozások enyhülését is.
Ezenkívül meg kell még említeni a stevia gyulladásgátló, baktérium-és gombaölő hatását is.

Előnyei:

  • Cukorbetegségnél: nem emeli meg a vércukorszintet, valamint fogyókúrázók számára is kíváló segítség a felesleges kilók leadásához. Jótékonyan befolyásolja a hasnyálmirigy működését, valamint rendszeresen fogyasztva képes a vércukorszintet szabályozni.
  • Magas vérnyomásnál: csökkenti azt.
  • Emésztés: javítja az emésztést és a bélműködést, megnyugtatja a túlterhelt gyomrot, így segíthet kisebb rosszullétek elmulasztásában.
  • Bőrápolásban: megvéd a bőr korai öregedése ellen, azt fiatalossá és rugalmassá teszi.
  • Fogyás: képes csökkenteni a zsíros ételek és édesség iránti vágyat. Csökkenti az éhségérzetet. Az édesszájúak korlátlanul fogyaszthatják, anélkül, hogy a fölös kilók lerakódnának.
  • Függőség kezelése: rendszeresen fogyasztva segít a dohányzás, alkohol, illetve az édesség utáni vágy leküzdésében.

SPEEDFIT- Fitnesz Mindenkinek!

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.