Neked mi áll majd a történetedben? – Vendégriport Ihász Gáborral

SPEEDFIT | 2018.01.16 8:39

Mindenkinek megvan a maga története. Olykor az élet egy pillanat alatt rúgja ki lábunk alól a talajt, és ismertet meg bennünket saját halandóságunkkal. Vendégem, Gábor egy ilyen pillanat után állt fel és döntött úgy, hogy saját kezébe veszi a sorsát. Ismerjétek meg történetét!

Vendégemmel a közös munka egy roppant nehéz és kockázatos időszak után kezdődhetett meg. Alapos orvosi vizsgálatok, folyamatos kontroll, és sportszakmai konzílium előzte meg és kísérte végig munkánkat.

Traumáját megelőzően Gábornak korábbi életmódja rendszertelen, illetve a végletekig túlhajszolt volt, így a programot nem a korábbi állapot visszaállítására kellett alapozni, hanem új szokások, automatizmusok kialakítására.

Ő azonban korábbi önmagát hátrahagyva szakított rossz szokásaival, képes volt időt és energiát rááldozni célja elérésére, azóta pedig élvezheti munkája gyümölcsét. Vendégek között nem szabad vagy illik rangsorolni semmilyen szempontok alapján, de tény, hogy Gábor mindig az élbolyban járt a befektetett munka mennyiségével és minőségével. Így a fokozottan kontrollált program meghozta gyümölcsét és kis, de megfontolt lépésekben haladva végső soron elérte elsődleges célját. Napra pontosan fél év áldozatos munkája során 10,1 kg-al csökkentette testtömegét, testzsírszázaléka 26,9%-ról 18,6%-os értékre csökkent, vázizom tömegének aránya 36,2%-ról 40,8%-ra növekedett.

A közös munka nem szakadt meg, Gábor új, értékes hobbijára lelt a testmozgásban, így újabb és újabb célokat tűzhetünk ki.

A részletekről azonban meséljen inkább Gábor:

1. Mióta edzel a SPEEDFIT-ben?

Többszörös egyeztetést követően a tényleges munkát 2017. május 15-én kezdtük meg Tormássy Ákos személyi edzővel.

2. Mi volt a három legfontosabb dolog számodra, ami miatt a SPEEDFIT Fitnesz Stúdió mellett döntöttél?

Először az segített a döntésben, hogy egy volt kollégám, Süle Lackó ajánlotta a termet. Ezúton is köszönöm neki. Elég sokat nyomott a latba, hogy nem mindenféle reklámok ígérték a csodálatos eredményeket, hanem szemtől-szemben ott volt egy ember, aki elég komoly eredményeket ért el. Aztán ott volt a megközelítés. Vidékről járok a terembe, így nem kis pozitívum hogy az 1-es út felől szinte egyszerre a SPEEDFIT-be érkezem anélkül, hogy át kéne vergődnöm a városon, ami valljuk be csúcsidőben elég kaotikus. Harmadiknak talán azt említeném, hogy szakképzett edzőgárdával várják az oda látogatókat.

3. Ha tudnád, hogy a SPEEDFIT Fitnesz Stúdió ötletládájába bedobott gondolataid valóra válnának, mi lenne az a három dolog, aminek a megvalósulása még inkább támogathatna céljaid elérésében?

Első sorban szívesen látnék a dekoráció között motivációs célú üzeneteket/fotókat. Aztán nyilván nem kevésbé örülnék, ha például a bérlettel igénybe vehető ingyenes szolgáltatások listája bővülne, például egy évben igénybe vehető x számú masszázzsal vagy akár szoláriummal. Harmadiknak talán annak örülnék, ha néha lenne valami olyan színvonalasabb rendezvény, ahol akár nemzetközileg is elismert testépítőkkel, sportolókkal is találkozhatna az ember.

4. Az elejétől kezdve igénybe veszed személyi edző segítségét?

Természetesen.

5. Mi motivált arra, hogy személyi edző segítségét kérd?

Itt meg kell említenem, hogy előtte soha nem edzettem és nem is sportoltam különösebben semmit. A munkámnak szenteltem mondhatni a létező összes szabadidőmet, egészségtelenül étkeztem és rendszertelen életmódot folytattam. 2016 őszén aztán váratlan fordulat következett be. Volt egy WPW szindrómás szívbetegségem, ami önmagában nem is lett volna probléma, viszont azzal hogy ilyen életmódot folytattam és abszolút nem figyeltem oda magamra lassan eljutottam addig a pontig, hogy a szervezetem már nem bírta tovább. Szerencsére időben beértek velem a kórházba és már ott omlott össze a keringésem, így újra tudtak éleszteni. Egy szívműtét és egy pár hónapos rehabilitáció után sikerült össze szednem magam és az orvosaim erősen ajánlották, hogy innentől kezdve figyeljek oda jobban magamra, ha kell, a munkában tudjak nemet mondani és kezdjek el sportolni valamit. Itt jött a képbe az edzőterem és a személyi edző gondolata is. Olyan sport kellett, amit biztonságosan, kontrollált körülmények között lehet végezni és ahol az egyszerű ember is megkaphatja azt a támogatást, amivel adott számára az előrelépés és folyamatos fejlődés lehetősége. Továbbá azt is muszáj megemlítenem, hogy én is azok közé az emberek közé tartoztam, mint a nagy átlag, aki ha nem várja ott valaki egy előre megbeszélt időpontban, akkor nagyon könnyen le is beszéli magát mindenféle kifogásokkal, hogy ma miért ne menjek el edzeni.

6. Mi alapján választottál edzőt magadnak?

Ebben a témában teljesen a sorsra bíztam magam. Mint ahogy a sors keze ma is úgy gondolom, hogy a legkiválóbb orvosokkal hozott össze a megfelelő időben, a személyi edző témával sem volt ez másképp. Elmentem a SPEEDFIT-be és ott a recepción jeleztem azt az igényemet miszerint olyan személyi edzőre lenne szükségem, aki tisztában van vele, hogy mekkora problémából épültem fel és ennek megfelelően egy lassan de biztosan folyamatos közös munkára alapozott életmód váltást segít megvalósítani. Ezek után Ákos felvette velem a kapcsolatot.

7. Egy egytől tízig terjedő skálán mennyiben befolyásol a személyi edződ személyisége és szaktudása abban, hogy a SPEEDFIT Fitnesz Stúdió tagja vagy, ha az 1 a semennyiben és a 10 azt jelenti, hogy miatta jársz éppen ebbe a fitneszterembe edzeni?

Ha nem kapnám meg azt a támogatást, amire szükségem van, nyilván nem hezitálnék sokat. Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy a személyi edző egy eszköz, amely segít a céljaink elérésében. De ahogy a balta sem fogja helyettünk összevágni a fát, úgy az edző sem tarthat helyettünk diétát vagy nem teheti magát oda jobban helyettünk az edzések során.

8. Ha megjelenítesz magad előtt egy képzeletbeli dobogót, ahol díjazod az első, a második és a harmadik helyezettet, mi lenne az a három dolog, ami miatt a SPEEDFIT Fitnesz Stúdióba jársz edzeni? Mi állna az első, a második, ill. a harmadik helyen?

Elsőnek talán az előnyös földrajzi helyzetét tudnám felhozni. Másodiknak azt említeném meg, hogy meglepetésemre az egyik orvosom is ide jár. Sokat jelentett ez is a motivációban, hogy pozitív példával jár előttem, nem pedig bort iszik és vizet prédikál, ahogy szokták mondani. Harmadik helyre pedig azt sorolnám, hogy nagyon barátságos a légkör. A személyzet rendkívül segítőkész, a vendégek pozitívan állnak egymáshoz, nincsenek megvető tekintetek és ne feledkezzünk meg Kovács Péter teremvezetőről, aki mindig kedvesen üdvözli a vendégeket.

9. Ha úgy látnád, hogy a legjobb barátodnak is segíthetne a rendszeres testmozgás, mit mondanál neki, mi lenne a legfőbb haszna abból, ha ő is eljárna a SPEEDFIT Fitnesz Stúdióba edzeni?

Talán a legfontosabb dolog, amit az ember a rendszeres testmozgástól és egészséges táplálkozástól kaphat az egy minőségi élet. Rengeteg pozitív hatása van az állandó fáradékonysággal, a megfázással és még lehetne sorolni mi mindennel szemben való rezisztencia mellett.

10. Tegyük fel, hogy ezt a kérdést a hozzád legközelebb álló személyhez intézhetjük; vajon mit mondana arról, hogy az állandó elfoglaltságaid mellett rendszeresen eljársz sportolni?

Valószínűleg el kezdené ecsetelni, hogy mennyire megváltoztam mind külsőben mind pedig mentalitásban.

11. Ha egy életmód magazin felkérne, hogy írj egy cikket az eddigi munkádról, elért eredményeidről, a sport hatásáról a mindennapjaidra, mi lenne az az öt dolog, amit biztosan beleírnál?

Olyanokról írnék, hogy mennyivel fittebb lettem, sokkal jobban elégedett vagyok magammal, a nehézségekről, ami azzal jár, hogy az ember napi rutinjává tegye ezt az egész életformát, a szakszerű segítség fontosságáról és végül a folyamatosan kitűzött új célokról az ezek eléréséhez szükséges motivációkkal.

12. És ha ugyanez a magazin címlapfotót közölne rólad, mi lenne a jelmondat, amit szívesen olvasnál a fotód mellett? 

A lehetetlen nem létezik... /M.A./

Köszönöm Ihász Gábor közreműködését a cikk elkészültében!

Írta:

Ihász Gábor és Tormássy Ákos

Tormássy Ákos
személyi edző
SPEEDFIT
+36308135085
akos.tormassy@gmail.com

2018