Milyen indíttatásból kezdtél el edzőterembe járni?

Munkámból kifolyólag tavasztól őszig keményebb fizikai munkát végzek. Úgy gondoltam, ha tudatosan rákészülök, – szakember segítségét kérve elkezdek edzeni, akkor az állóképességem javulni fog – az idei szezont már sokkal jobban fogom tudni teljesíteni. 50 éves kor felett nem mindegy, hogy az ember milyen fizikai állapotban van.

Mennyit mozogtál a közös munka megkezdése előtt?

Őszintén; semennyit. Voltak kisebb próbálkozásaim, de valamilyen „kifogást” találva abbahagytam az edzéseket. Az otthoni futógép is csak porosodott a sarokban. Edzőteremben is csupán néhány alkalommal jártam.

Mitől tartottál leginkább az első alkalommal?

Leginkább attól tartottam, hogy én leszek a legidősebb a teremben…, de meglepetésemre több középkorú vendéggel is találkoztam, így ezt az aggodalmamat hamar levetkőztem. Féltem attól, hogy az edzőm által mutatott gyakorlatokat nem fogom tudni megcsinálni, nem fogom bírni. Már az első alkalommal rájöttem, hogy ezzel is felesleges frusztrálni magam, hiszen megnyugtatott, hogy olyat nem fog csináltatni, amit az előzetes állapotfelmérés alapján ne tudnék kivitelezni.  És így is volt.

Milyen változást vagy változásokat érzel magadon az edzések hatására?

Lassan két hónapja dolgozunk együtt. Ez idő alatt a legszembetűnőbb változás, hogy sokkal jobban bírom fizikailag a mindennapokat, több energiám van, és kevésbé fáradok el nap végére. Az edzéseket mindig nagyon várom, mivel érzem, hogy ott is alkalomról alkalomra jobban tudok teljesíteni. A helyes testtartásra való figyelmem fokozottabb, valamint ritkábban fáj a hátam is.

Miben segít számodra a személyi edző jelenléte?

Judit folyamatosan bátorít, dicsér és bíztat. Jelenléte segít kitartóbbnak lenni egyes feladatoknál, ahol egyedül már feladtam volna. Tudom, hogy jó kezekben vagyok és a gyakorlatokat helyesen hajtom végre.

Mit üzensz azoknak, akik hasonló korban vannak, mint Te és fontolgatják az edzés elkezdését?

Azt üzenem nekik, hogy ne féljenek. Vágjanak bele minél előbb. Sosem késő elkezdeni. Nem kell szégyellni magunkat 50 éves kor felett sem.

Írta: Szabó Judit

személyi edző

 

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.