Ősidők óta ismert, hogy egyes meggyújtott vagy izzó növény füstjét beszívjuk, akkor vagy élénkítő, vagy ellenkezőleg, kábító hatást érünk el. A dohányzás szokását Európában az indiánoktólvették át. Feltehetően előszörKolombusés társai láttak pipázó indiánokat.
 
Hazánkban, állítólag a XVI. századmásodik felében, atörök hódoltsággalterjedt el a dohánytermesztés.
A dohány nagyüzemi termesztése 1612-ben kezdődött. A növény elfüstölése hamarosan a kor divatos szokása lett.
 
 
A cigeretta káros összetevői ( dohányfüst részei):
 
Nikotin
Tulajdonképpen ez az anyag felelős a függőség kialakításáért. Dohányzás során a tüdőbe, onnan a vérbe, majd az agyba jut.
A nikotinnak számos káros hatása van. Leglényegesebbek a vegetatív idegsejtekre (belső szervi működéseket szabályozó sejtek), az ideg-izom átmenetre (ahol a mozgatóideg kapcsolódik ahhoz az izomhoz, amit mozgat) és a központi idegrendszerre (az agyra) kifejtett hatása. Az ideg-izom átmenetre kifejtett hatását inkább csak mérgezés során lehet tapasztalni.
Hatása eleinte serkentő, majd mintegy kihasználva minden serkentési lehetőséget bénítja az izmokat.
 
Viszont ami számunkra igazán fontos és ami miatt a dohányosok élnek vele az a központi idegrendszerre (=agy) kifejtett hatása. Itt is jellemző a kettős serkentő majd bénító hatás. Felszabadít különféle hírvivőanyagokat, amelyek az agy különböző pontjain különbözőképpen hatnak. Amit ebből észrevesz, aki dohányzik: eleinte enyhe serkentő hatás (éberebbnek érzi magát a használó), majd gátló hatás, stresszoldás,feszültségcsökkentés.

A nikotin valójában méreg, halálos adagja 20-60 mg. Nézzük csak: egy cigaretta 2 mg-os nikotintartalmának mondjuk 50 %-a kerül a füstbe, az 1 mg, ennek mondjuk 50%-a felszívódik, az 0.5 mg cigarettánként. Akkor ötven db cigarettából már be lehet vinni egy halálos adagot.
Vagyis egy erős dohányos a halálos adag többszörösét juttatja be naponta a szervezetébe. Hogy miért nem hal akkor meg?
Egyrészt azért, mert a szervezete hozzászokik az egyre nagyobb nikotinmennyiséghez, emiatt lesznek majd leszokáskor elvonási tünetei. Másrészt viszont azért nem, mert nem egyszerre juttatja be a szervezetébe ezt a mennyiséget, így a nikotin egy része már kiürül, mire az új cigi nikotintartalma felszívódik.
 
CO
A szénmonoxid a tökéletlen égés során keletkezik. Mérgező gáz. A mérgezés alapja, hogy a vérben az oxigénszállító molekulához, a hemoglobinhoz kötődik. A kötődése sokkal erősebb az oxigénénél, ezért sokkal tovább a kötésben marad, és megakadályozza ezzel a megfelelő oxigénszállítást. CO mérgezés tünetei: Fejfájás, hányinger, szemkáprázás, nagyfokú gyengeség, összeesés. Súlyos mérgezésnél szapora légzés, pulzus, eszméletvesztés, görcsök jelentkeznek, A mérgezés ellenszere az oxigén.
 
Kátrány
A kátrány az égés során keletkező anyagok sokaságát jelenti. Ez a füst alkotóeleme, tehát a dohányzás során a tüdőbe bejut és ott lerakódik. Ezért ez felelős a rákkeltő hatásért, de emellett a lerakódott kátrány számos más elváltozást is okoz a tüdőben. Egyes számítások szerint egy, napi 20 szálat elszívó dohányos ember tüdejében 10 év alatt 2 kg kátrány rakódik le.
 
Ha most abbahagyod…
  • 20 perc múlva visszatér a normális vérnyomás és pulzus értéked.
  • 8 óra múlva a vér nikotin- és szénmonoxidszintje a felére csökken, az oxigénszint visszatér a normál értékre.
  • 24 óra múlva a szervezetből kiürül a szénmonoxid, a tüdő kezd megtisztulni a dohányzás okozta lerakódásoktól.
  • 48 óra múlva a szervezetből teljesen kiürül a nikotin. Jelentősen nő az íz- és szagérzékelés.
  • 72 óra múlva a légzés könnyebbé válik, a hörgők ellazulnak és megnő energiaszintjük.
  • 1 hét után vásárolhatsz Nálunk a SPEEDFIT-ben 4990 Ft-ért bérletet a megtakarításodból
  • 3 hét múlva elköltheted az első 15000Ft-os megtakarításodat és innentől folyamatosan.
  • 4-12 hét múlva javul a vérkeringés.
  • 3-9 hónap múlva enyhülnek a légzési problémák, a köhögés, a fulladás. A tüdőfunkció akár 10 %-kal is javul.
  • 5 év múlva a szívinfarktus kialakulásának kockázata felére csökken, mint egy dohányosnál.
  • 10 év múlva a tüdőrák kialakulásának kockázata a dohányosokéhoz képest a felére csökken. A szívinfarktus kialakulásának kockázata visszatér a nemdohányzók szintjére
A döntés a Te kezedben van!
 
A sport segít ha le akarsz szokni!
 
Győr és a Régió legnagyobb Fitnesz Stúdiója Téged is vár!
 
SPEEDFIT- Fitnesz Mindenkinek!
 
SPEEDFIT
Fitnesz és Szolárium Stúdió
Győr – Dunacenter
06/96 528-448
 
Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.