Lényegében semmiben, de valójában mindenben. Hogy mért mondom ezt? Azért, mert az alapja ugyan az, a bevitt kalóriát próbáljuk úgy leszorítani, hogy az kevesebb legyen, mint a napi elégetett mennyiség, mindezt egy magas minimum 2 g / tskg feletti fehérje bevitel mellett annak érdekében, hogy a keservesen felépített izomzatunk megóvjuk. De valójában versenydiétában egy sokkal precízebb, kiélezettebb étkezésre és ezzel összehangolt edzésekre van szükség.

A versenyre való felkészülést, ha a tömegnövelés szakaszát nem számoljuk, minimum 12 de akár 20 héttel a versenyek előtt el kell kezdenünk. Kezdetben még egy megengedőbb étrenddel indul, ahol még vannak beépítve fehérjeporok, gyümölcs, zéró szószok, zéró üdítők, amik aztán a diéta előre haladtával kiiktatunk. A napi szénhidrát mennyiséget fokozatosan a forma alakulásának megfelelően csökkentjük, de ez egyénenként változik semmiképpen sem sablonos. Heti rendszerességgel mérlegelünk és figyeljük a forma alakulását, amihez egy hozzá értő felkészítő (külső szem) elengedhetetlen mivel magunkat nem tudjuk reálisan megítélni, szükséges, hogy ezt valaki kontrollálja.

Ami igazán kemény és embert próbáló, az utolsó 2 hónap. A legtöbben itt adják fel, mivel annyira megviseli mind testileg, mind szellemileg az embert, hogy csak az igazán fanatikusok képesek játékban maradni. Itt van az a pont, ahol már minden, aminek kellemes íze van, kikerül az étrendből, már nem fogyasztunk táplálék-kiegészítőket, zéró üdítők, bejönnek a 0 szénhidrátos napok, a reggeli éhgyomros kardiók…

 Az én felkészülésem utolsó fázisa úgy nézett ki étrend tekintetében, hogy szénhidrát ingáztatást csináltunk, ami azt jelentette, hogy voltak alacsony, közepes és magas szénhidrátos napok. Az utolsó két hónapom étkezései 90 %-ban halból, brokkoliból, tojásfehérjéből álltak, a szénhidrát forrás pedig rizs volt. Sokan tették fel a kérdést, hogy bírom napi 6-szor ugyan azt megenni, de bármilyen hihetetlen ez nem okozott problémát, mert a végén már örültem, hogy ehettem nem foglalkoztam vele, hogy mit, sokkal inkább hiányzott az, hogy ízeket érezhessek. A kardió edzések száma nőt, voltak napok mikor reggel éhgyomorra kardióval indítottam, majd nap közbe súlyzós edzés és este szintén kardióval zártam a napot, heti lebontásban ez akár heti 13-14 edzést is jelenthetett.  Nem könnyű ezt végig vinni és összehangolni, fejben teljesen át kell szellemülni hozzá lényegében csak erről szól az életünk a napunk minden perce.

Senkit nem szeretnék elrettenteni a versenyzéstől, aki érez magában ambíciót és ki szeretné próbálni magát, az vágjon bele, de előtte mérlegeljen, tud-e elegendő időt energiát és anyagit bele fektetni ebbe. Ami még nagyon fontos mielőtt bele fognánk, tanácsolom mindenkinek, keressen fel egy megbízható versenyfelkészítőt, aki mindenben koordinál minket és a nehéz pillanatokban mellettünk áll. Győrben tudom ajánlani Orbán Arnoldot és csapatát, a Diamond teamet, sok sikeres versenyzővel a hátuk mögött.

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.