Ideális esetben rutinszerűen, akár egyben előkészíthetjük a nap során elfogyasztandó ételt, és magunkkal vihetjük azt munkába, vagy amerre épp járunk. Amennyiben rendelünk, vagy máshogyan gondoskodunk róla, akkor azt időben tesszük, és törekszünk 3-4 óránként teljes táplálkozásokat folytatni.

Van azonban, amikor borul a rendszer, és alig, vagy éppen sehogy sem tudunk készülni a napi táplálkozásunkra, ekkor több szinten tudunk elindulni.

Amennyiben legalább leülni van egy minimális időnk, hogy harapjunk valamit, akkor segíthetnek sokat a következő, akár erre az esetre előre megvásárolt, és kéznél lévő termékek. Az állati eredetű fehérje pótlásához választhatunk valamilyen előre előkészített húsipari-, vagy tejterméket, pl. sajtokat, túrót, vagy cottage cheese-t. Az összetett szénhidrát esetében választhatunk puffasztott rizst, zabpelyhet, vörösbab konzervet, vagy az elvárásainknak megfelelő minőségű pékterméket. Telítetlen zsírforrásként választhatunk natúr olajos magvakat.

Amennyiben ennyi időnk sincs leülni és harapni valamit, akkor tehetnek jó szolgálatot különböző fehérje-, vagy energiaszeletek. Ebben az esetben arra figyeljünk, hogy megfelelő arányban tartalmazzon az elfogyasztott szelet állati eredetű fehérjét és összetett szénhidrátot. Zsírtartalommal általában járulékosan számolhatunk. Előfordulhat, hogy nem találunk olyan szeletet, amelyben minden, a táplálkozás helyettesítéséhez szükséges makrotápanyag megtalálható lenne, ilyenkor kombinálhatjuk a különböző termékeket. A SPEEDSHOP-ban található termékek közül a javaslatom az INKO X-TREME PROTEIN FLASH fehérjeszelet és az INKO-ENERGY OATSNACK együttes fogyasztása. Az előbbiből elsősorban állati eredetű fehérjéhez, és egyszerű szénhidráthoz, utóbbiből pedig javarészt összetett szénhidráthoz juthatunk. Egy termék választásakor gondolkodhatunk az INKO X-TREME PROTEIN XXL HAZELNUT termékben, itt azonban magasabb egyszerű szénhidrát tartalommal kell számolnunk.

Végül abban az esetben, ha minimális időnk van a táplálkozásra, a legjobb választás lehet a különböző por alapú termékek vízzel történő fogyasztása. A legegyszerűbb választás lehet a különböző MRP (Meal replacement powder- étel helyettesítő por) táplálékkiegészítők alkalmazása, amelyek összetételükben (már, ami a makrotápanyagokat illeti) nagy mértékben hasonlítanak egy hagyományos teljes táplálkozásra. Ezek a termékek hasonlítanak a tömegnövelő porokhoz, azonban itt magasabb összetett szénhidrát tartalommal számolhatunk. A SPEEDSHOP-ban található X-TREME CARBO PROT ital is jó választás lehet, azonban itt magas cukortartalommal is számolni kell.
Azonban még az MRP termékeknél is jobb választás lehet a különböző metabolikus optimalizálók (all-in-one termékek) használata, melyekben sokféle táplálákkiegészítő alapanyagot is találunk, melyek anabolikus és antikatabolikus hatással bírnak. További előnye ezeknek a termékeknek, hogy szénhidráttartalom tekintetében itt csak összetett szénhidrátra vannak a kiegészítők alapozva.
Amennyiben nem szeretnénk külön MRP vagy all-in-one terméket vásárolni a már meglévő fehérjeporunk mellé, akkor ideális választás lehet zabpelyhet porítani, és azzal inni a már meglévő fehérjeporunkat.

Bármilyen felmerülő kérdés esetén keressetek bizalommal!

 

Írta:

Tormássy Ákos
személyi edző
SPEEDFIT
akos.tormassy@gmail.com
+36308135085

2019

 

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.