A kitörést mindenképp helyesen kell megtanulni, ellenkező esetben túlterheljük a térd ízületeit.

A gyakorlat helyes végrehajtása a következő:

  • Kilépünk előre, elől lévő lábunkat annyira behajlítjuk, hogy a hátul elhelyezkedő térdünk a földet érje. Törzsünk végig egyenes, tekintetünk egyenesen vagy kicsit felfelé néz.
  • Ebből a pozícióból álljunk fel úgy, hogy mindkét lábunk nyújtott legyen.
  • Ha tudjuk, akkor lépjünk vissza kiinduló állásba, és mindkét lábra végezzük a gyakorlatot.
  • Ügyeljünk arra, hogy a gyakorlat végzésekor a térd ne menjen a boka elé.
  • A combizom edzésekor végezzük el bátran lábanként 50 kitörést: kezdjük helyből kilépésekkel, később pedig haladhatunk is ezzel a mozgással.

Ha elég edzettek a combjaink, nehezíthetjük a gyakorlatot két kézisúlyzóval – ezeket egyszerűen csak tartsuk a test mellett, és ügyeljünk arra, hogy ne lóbáljuk őket.

Végezzünk el lábanként 40 nehezített kitörést. A bátrabbak 8 kilós kettlebell golyóval is megpróbálkozhatnak, ami már tényleg nem könnyű, ellenben érezni, hogy így már nemcsak a combot, de a mellizmokat és a kart is eddzük. A kettlebell méretét úgy válasszuk meg, hogy lábanként 8-10 kitörést el tudjunk végezni úgy, hogy közben nem érezzük túl könnyűnek a gyakorlatot.

Ha bármi kérdésed felmerül a végrehajtással kapcsolatban, keress bátran!

Horváth Ákosné Anita
Sportedző

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.