Felejtsd el a mérleget!

SPEEDFIT | 2019.11.10 11:45

Rendszeresen edzel, de a mérleg mégsem mutat annyit, amivel elégedett lennél? Gondolkodtál már azon, hogy nem is olyan mérvadó az a szám, amit a számlapról leolvashatsz? Íme az okok, amiért ideje örökre elfelejteni a mérleget…

IZOM VS ZSÍR

Amikor valaki edzeni kezd, és mellette helyesen is táplálkozik, akkor a következőképpen változik a teste: csökken a testzsír százalék, és sűrűbb izomszövet alakul ki. Mivel az izomszövet sűrűbb, vagyis nehezebb, a mérlegen nem látszik súlycsökkenés illetve, aki vékony vagy normális testsúllyal áll neki az edzésnek, idővel akár 5-10 kilóval is többet nyomhat, miközben az alakja ezerszer jobban fog festeni!

Az egésznek a fordítottja is a mérleg ellen szól: sokszor úgy mutat kevesebbet a mérleg, hogy egy ártalmas diéta miatt koplalunk, és izomtömeget is vesztünk. Ennek csak fáradékonyság és rossz közérzet lesz az eredménye.

A súlycsökkenést tehát nem sok értelme van mérni.

Ha komolyan veszed a fogyást, illetve az életmódváltást, akkor érdemes szakemberhez fordulni, aki meg tudja mérni a testzsírszázalékodat. Ez a szám árulja el valójában, hogyan haladsz tested átformálásában. A testzsír mérése során kétféle számot adnak meg.

Az esszenciális testzsír a sejtekben, illetve a sejtek között található. Ez egyénenként más, de állandó szám, nem lehet rajta változtatni. A depózsír pedig az a zsírmennyiség, amit a bőr alatt raktároz a szervezet. Ennek a felhalmozódása látszik a teltebb, illetve túlsúlyos embereken.

Mivel a depózsír jól látható és mérhető, ezért nemcsak a testzsírmérés, hanem a centi is segít kimutatni a csökkenését. Ezt pedig házilag is könnyen meg lehet oldani. A mérleg helyett készítsd elő a centimétert.

A VÍZNEK IS VAN SÚLYA

Az életmódváltók és fogyni vágyók első számú teendője a napi vízmennyiség növelése. Ezzel persze el kell hagyni a cukrozott üdítőitalokat, és kizárólag vízből meginni 2-3 litert. Az edzés során ráadásul fokozott vízbevitelre van szükség, így könnyen lehet, hogy edzés után akár több kilóval is többet mutat a mérleg. Ettől azonban nem kell megijedni!

Ha egyébként úgy érzed, hogy a víztől felpuffadsz, mert túl sok vizet köt meg a szervezeted, az általában azt jelenti: nem iszol eleget, ezért a tested raktároz. Ha nem orvosi javaslatra, valamilyen betegség miatt kell szedned vízhajtót, akkor ne is próbálkozz vele. Ez csak rövidtávon okoz súlycsökkenést, hosszú távon a kiegyensúlyozott folyadékbevitel segíti a fogyást.

Az emberi szervezet 70%-át víz teszi ki: ez felel az anyagcseréért, a vérkeringésért, a méregtelenítésért és testünk hőszabályozásáért. De a szép bőrnek is elengedhetetlen feltétele testünk belső hidratálása, ráadásul az esetek túlnyomó többségében a fáradtságot és a fejfájást éppen a dehidratáltság okozza

VÉKONY VAGY FITT?!

Attól, mert kevesebbet mutat a mérleg, nem biztos, hogy fittebb is vagy. Ne feledd, az erős az új vékony! Ne akarj csont sovány lenni, inkább törekedj arra, hogy erős és fitt legyél, hogy megszeresd a mozgást, mellyel magabiztosságot és jó kiállást fogsz kapni. Erről pedig a mérleg semmit nem tud neked elárulni!

Írta:

Szabó Judit

személyi edző

 

Forrás: www.breakingmuscle.com, www.life.hu, izomorok.blogspot.com/, www.janosfut.wordpress.com,