Miért nem segít az otthoni DNS-teszt a fogyásban?

SPEEDFIT | 2020.02.03 17:56

Egy nemrégiben ismertetett tanulmány azt állítja, hogy az elhízásra való genetikai hajlandóság ismerete valószínűleg nagyobb kockázatot rejt számodra, mint maga a genetikai hajlam.

Nem titok, hogy az otthon elvégezhető DNS-tesztek napjaink izgalmas termékei, könnyedén vásárolhatsz ilyet magadnak, vagy szeretteidnek. Egy ilyen termékeket forgalmazó oldal másfélmillió darab tesztet adott el csak a múlt év fekete péntekén. A családfa felkutatása mellett ezek a készletek komoly állításokat fogalmaznak meg az egészségeddel kapcsolatban. Segíthetnek pl. a termékenységi szint meghatározásában vagy krónikus betegségek megelőzésében.

Néhány genetikai teszt-készletet gyártó cég legfrissebb állítása az, hogy megértsük, hogyan lehet a genetikai hajlamunk egy fontos eszköze a túlsúly elleni küzdelemnek. Egy gyártó pl. olyan szolgáltatást nyújt, mellyel egy applikációba táplálhatod a genetikai-teszteredményeidet, amely ezután személyre szabottan nyújt megelőzési tanácsokat a cukorbetegséggel, vagy a túlsúllyal szemben. Noha ez elméletben nagyszerűen hangzik, a kritikusok szerint nincs elegendő kutatási eredmény annak igazolására, hogy az étrendünknek kizárólag a genetikai tényezőinken kéne alapulnia.

Ezen kívül egy nemrégiben megjelent tanulmány megállapította, hogy a genetikai diszpozíciók megismerése valójában csak önmagukat beteljesítő jóslatokká válnak, nem pedig értékes eszközzé a megelőzéshez vagy a fogyáshoz.A kutatók programot kínáltak kétszáz genotipizált, egészséges, DNS-alapú étrend és edzés iránt érdeklődő felnőttnek. A résztvevőket két csoportra osztották, az egyikben kardiorespiratorikus kapacitás teszteket, a másikban pedig teltségi teszteket végeztek.

Az előbbi csoportba osztottakat futópadon futtatták, amíg a kutatók megfigyelték az oxigénfelvételüket és a tüdőkapacitásukat. Az utóbbi tesztre kiválasztottakkal egy 480 kcal energiatartalmú shake-t itattak, mialatt megfigyelték a teltségérzetüket, majd vért vettek tőlük, melyből hormonszinteket vizsgáltak.

Ezután a résztvevőknek  véletlenszerűen osztották ki a “nagy kockázatú”, illetve a “védett” eredményeket, és megismételték a teszteket.

A kutatás azt állapította meg, hogy némely résztvevő, aki “magas kockázatú” besorolást kapott, miközben ő valójában védettnek minősült, a második teszt során rosszabbul teljesített a saját, korábbi teszteredményeihez képest. Az eredmények ismeretében a kardiorespiratorikus teszt során gyengébben teljesítettek, hamarabb elfáradtak, csökkent az oxigénfelvétel és a tüdőkapacitás.

A teltségérzetet  vizsgáló csoportban sok olyan résztvevő volt, akik “magas kockázatú” eredményjelentést kaptak, a teszt megismétlése során pedig eltorzultak az eredményeik. Akiknek azt mondták, hogy étvágycsökkentő génvariánssal rendelkeznek, miközben nem így volt, azok hamarabb jelentették, hogy telítve érzik magukat, mint korábban, ugyanazon ital elfogyasztása után. A vizsgálat végén a résztvevőkkel megosztották a valós eredményeiket.

A tanulmány rámutatott, hogy az észlelt, megismert genetikai kockázatnak az eredményekre gyakorolt hatása néha nagyobb, mint magának a genetikai kockázatnak a tényleges hatása.

Nyilvánvaló, hogy még több kutatásra van szükség azelőtt, mielőtt valóban úgy bízhatnánk a genetikánkban, mint valami súlycsökkentő iránytűben.

 

SPEEDFIT Team