Ennél sokkal előbbre ma sem tartunk, tehát elfogadhatjuk ezt a régi, de azóta is helytálló tézist. Az egészségnek ugyanakkor vannak szinte kézzel fogható mérőszámai  is. Ilyenek a testzsír abszolút mennyisége, illetve aránya a többi testszövethez képest, a csontsűrűség, az izomerő, az állóképesség (általában a szív, tüdő, keringés terhelhetőségét értjük ezalatt ) , az anyagcsere megfelelő sebessége illetve minősége (pl.:szénhidrát, illetve zsíranyagcsere ). A rendszeresen végzett megfelelő ideig tartó testmozgás egyértelműen képes megelőzni a szív- és érrendszeri betegségek előfordulását, elhízást, cukorbetegséget, magas vérnyomást, daganatos betegségeket, késlelteti a csontritkulást. A mozgás sok gyógyszert pótolhat, de egyetlen gyógyszerrel sem lehet kiváltani a mozgást. A felnőtt lakósságnak elkeserítően kis hányada végez rendszeres, megfelelő intenzitású testmozgást. A statisztikai adatok kb.:100%-ban alá is támasztják ezt. A TV, illetve a számítógép bámulására naponta fordítunk több időt ( 3-5 óra ), mint amennyit hetente sportolnunk kellene. Feladatunk kettős. Egyrészt magunkért, felnőtt tudatos emberként, egészségünkért megtenni a tőlünk elvárhatót. Másrészt példát mutatni gyermekeink részére. Nem csak szóval ( Tv előtt, fotelből, sörös dobozt szorongatva biztatjuk sportolásra ), tettekkel is.

Szerző: Kránitz Bernadett és Érsek Ervin edzők

SPEEDFIT-Fitnesz Mindenkinek!

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.