Az út örömei

Kivel ne fordult volna elő, hogy ilyen és ehhez hasonló gondolatok gyötörték az elméjét, s az aznapra kitűzött edzéséből nem lett semmi.

„Régi testszobrászként” jómagam is sokszor jártam ebben a cipőben. Legutóbb úgy két hete, amikor tréning helyett egy finom étel s egy jó könyv csábítgatott. Mi tagadás, vívódik ilyenkor az ember…

Aztán mégis a (számomra)megunhatatlan, nehéz és „élettelen” súlyzókat választottam. Edzés közben és utána nagyszerűen éreztem magam. Visszagondoltam, vajon hány éve tudom magaménak ezt a felemelő állapotot, melyet a jól végzett munka és önnön magam legyőzése generál bennem, biztosítva ezzel a teljes testi-lelki megelégedettség érzését.

1989 tavaszán, hetedik osztályos koromban végeztem az első önálló súlyzós edzésem egy osztálytársam példáján felbuzdulva, aki kicsit korábban kezdett férfiasodni, mint mi, a nagy „átlag”, s pár hónap alatt kemény és gyönyörű izmokat növesztett. Nem volt más hátra, mint leosonni házunk pincéjébe, s édesapám súlyzóival kezelésbe venni az izmaimat, akarom mondani az izmaim helyén lévő „biológiai kezdeményezéseket”.  :-)

Onnantól kezdve hosszú, hosszú volt az út…

Az edzőterem és az edzés már rég nem az első számú prioritások az életemben, ám hosszabb időre sosem tudtam nélkülözni ezeket  a „barátokat”. Negyven felett nemegyszer jókat mosolygok korábbi  önmagamon, amikor is fiatalként türelmetlen hévvel dobogtattam saját szívem kapuját egy-egy „már fél(egy, két, három stb.) éve edzek, mégsem olyanok az izmaim, amilyeneket szeretnék” mondattal. „Már ennyi ideje? Még csak! „-üzenem innen az egykori fiúnak, s minden testedzést nemrég elkezdő sporttársamnak, akit ne adj Isten a feladás gondolata környékez.

Az emberben sajnos ott lakozik a „gyorsan akarom a sikert, az eredményt eszméje”, ami elsősorban vonzó, feszes test és izmok képében jelenik meg, s amikor az általa eltervezett időben nem kapja meg az ajándékát, feladja…

Aki ugyanakkor kitart, idővel sokkal többet nyer, mint azt a pár kilogramm minőségi izomtöbbletet, amely után annyira vágyakozott. Megtapasztalja a test (sz)építésének magasabb, egyúttal mélyebb értékeit, például azt, hogy a mérhető, felmutatható külső világbeli eredményeknél összehasonlíthatatlanul többet ad az addig megtett Út, annak lelki-szellemi gyümölcseivel, örömeivel.

„Örömgyűjtő” edzéseket kívánok minden kedves sporttársamnak!

Bögi Viktor
személyi edző