A vendégek zöme az edzőterembe különböző céllal érkezik, mint például: fogyás, szálkásodás vagy éppen izomtömeg növelés.
Kevesen vannak, akik a valós életre való felkészítést helyezik előtérbe. Egy régebbi cikkemben már írtam a ViPR-ről – mint eszközről – most pedig annak edzésbe való beilleszthetőségéről írok. (https://www.speed-fit.hu/posts/show/6477/vipr-_mozdulj_ki_a_megszokott_gyakorlatokbol)
Erre az eszközre épül a Loaded Movement Training (vagyis Terheléses Mozgás Tréning), mely mozgás alapú ellenállásos edzést jelent, ahol a célirányos teljes testes mozgásmintákat kombinálja súllyal. Ezek azok a mozgások, melyeket az edzőterem falain kívül végzünk (pl: tárgyak emelése, húzása, tolása vagy más irányba mozgatása).
A testünk ezekre a 3 dimenzióban történő mozgásokra lett tervezve, ezért érdemes edzéstervünkbe rendszeresen beiktatni. Az eszköz (ViPR) úgy lett kifejlesztve, hogy bármilyen körülmények között lehessen használni (kültér, beltér) és elősegítse a célirányos mozgást, valamint, hogy egyesítse az erőfejlesztést a mozgásos edzéssel.
Különböző kutatások igazolják, hogy a teljes testet igénybe vevő mozgásokkal való edzések sokkal hatékonyabbak. Ezek a gyakorlatok, mozgások terheléssel összekötve ugrásszerűen növelik teljesítményt, javítják az egyensúlyt, az agilitást és a dinamikus erőt.
A ViPR-nek köszönhetően a terhelés adott (különböző súlyozással kapható), így gyakorlatok hatékonyságát – eltérő fittségi szint esetén is – érezni fogjuk a sportolás és a mindennapi élet közben. Ez az edzéstípus hatékonyan állítja kihívások elé a testet és kondicionálja az izmokat, a kötőszövetet (fasciát), az idegrendszert, a bőrt és a test más szervrendszereit.
Íme egy egyszerű gyakorlat, mely megtalálható a hétköznapi cselekvéseink között (évszaktól függetlenül), bár edzéseink során nem fordítunk megfelelő figyelmet rá.
„Lapátolás” (shovelling drill): Az eszköz különböző fogáspontokból indítható. A gyakorlat fejleszti a forgási képességet és növeli az erőt.
Fogd a meg a Vipr-t jobb kézzel a fogantyúnál és bal kézzel az eszköz végén! Lépj jobbra kitöréssel és addig emeld az eszközt, amíg felfelé nem mutatsz! Térj vissza a kiinduló helyzetbe! A bal láb folytatja a mozdulatot. Lépj oldalra és csinálj kitörést oldalra. Fordulj ki addig, hogy a Vipr-rel a földre mutass! Lépj vissza a kiinduló helyzetbe! Ez volt az egyik oldalra a feladat. Cseréld meg a fogást és ismételd meg a gyakorlatot!
Amennyiben felkeltette érdeklődésedet a gyakorlat vagy az eszköz, akkor keress bátran, szívesen segítek.
Írta:
Skrihár-Nagy Melinda
személyi edző, Vipr trainer
Forrás:
http://www.viprfit.com http://www.fitnessnetwork.com.au/
Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
és legjobb ajánlatainkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.