Manapság már keveset hallunk olyan emberről, aki hazaérve, vagy a hét végi szabadidő alatt naplót vezetne az elmúlt eseményekről fontosabb dolgairól. Az edző termekben viszont egyre több füzettel mászkáló tréningezőt láthatunk, aki valószínű nem az elmaradt házi feladatot próbálja pótolni.
            Miért érdemes naplót vezetni az edzésünkről!? Egyrészt nagyon jó, ha van egy vizuális visszajelzés arról, hogy éppen hol tartunk a céljaink elérése felé vezető úton, másrészt pedig az emberi memória néha csalóka lehet, az írás viszont változatlanul megmarad !

Írjuk meg az életünket előre! Sok időt és energiát megspórolhatunk magunknak azzal, ha például egy hónapra előre megtervezzük az edzés programunkat. Egy nyugodtabb vasárnap délután pár óra belefektetésével beoszthatjuk a következő heti edző teremben eltöltött időnket, így jobban rátudunk mentálisan készülni az adott napi edzésre, még intenzívebbé téve azt vagyis hamarabb érhetjük el a kívánt formát. Mit érdemes lekörmölnünk? Mind amellett, hogy lejegyezzük a teremben eltöltött idő függvényében a különböző gyakorlatok fajtáját, sorozatok,- ismétlések számát fontos lehet utólag lejegyezni az aznap bevitt táplálékunkat is . Ezekből az adatokból sok információt ki tudunk szűrni magunknak. Jegyezhetjük a különféle táplálék kiegészítőket is és leírhatjuk melléjük, hogy a testünk hogyan reagál rájuk (fáradtabbak, élénkebbek, erősebbek, nyugodtabbak stb. vagyunk)  Fontosak lehetnek még az aktuális méreteink is amit elég két három hetente frissíteni. Akik nagyon belejönnek akár képeket is készíthetnek és beleragaszthatják naplójukba, amit idős korukra büszkén mutogathatnak unokájuknak, hogy hogyan is változott át és maradt egészséges a nagyszülő!

Várjuk szeretettel Stúdiónkban!

 

Bővebb információt a www.speed-fit.hu honlapon talál!

SPEEDFIT – Fitnesz Mindenkinek!

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.