Munka mellett azonban ez nem mindig egyszerű, főleg, ha nem találtunk még meg a számunkra ideális mozgásformát. Egy napi nyolc órás diszpécseri ülőmunkához teljesen más sporttevékenység ideális, mint egy gyerekek után rohangáló, egész napos zsivajban dolgozó óvónő számára, de megint más mozgásformára van szüksége egy állandóan nagy súlyokat cipelő munkásnak. Akkor döntünk jól, ha a kiválasztott mozgás megfelelően ellensúlyozza a munkánk okozta egyoldalú terhelést és sokkal energikusabbnak érezzük magunkat a mindennapokban is.

Ülő munkát végzőknek

Azok, akik egész nap ülnek akár egy íróasztal előtt, akár egy autóban, a hát és derékfájás, valamint a nyakcsigolyák érzékenysége állandó résztvevőjévé válhat életüknek. Ennek oka lehet az egyoldalú mozgástól, illetve a mozgáshiánytól jelentősen meggyengült hátizmok, valamint az állandó rossz tartás negatív hatása a gerincoszlopra.

Számukra elsősorban olyan mozgásformák az ideálisak, amelyek átmozgatják a felsőtest izmait, valamint erősítik ezeket. A természet kedvelőinek az evezés és a sziklamászás egy izgalmas lehetőség, de az edzőtermek által nyújtott formák között megtalálható küzdősportos órák, mint a tai-bo, kick-boksz is megfelelőek. Azonban bizonyos kor felett és komolyabb mozgási nehézségekkel egy rendszeresen végzett gerinctorna is sokat javíthat állapotunkon.

Kiegészítésként pedig, ha van rá lehetőség, a munkahelyen szék helyett érdemes fit-ballt használni, ami szinte észrevétlenül is kényszerít a helyes testtartásra, valamint a rendszeres rugózó mozdulatok javítja a csigolyák közötti folyadék áramlását.

Azoknak, akiknek a lába egész napos igénybevételnek van kitéve

Vannak, akik egész nap állnak, jönnek-mennek, akár egy ruhásboltban, étteremben vagy áruházakban dolgoznak vagy éppen egy fodrászatban. Ők azok, akiknek a nehéz láb és a visszerek nem ismeretlen fogalmak. Amikor estére bedagad a boka és elnehezül a láb, már biztos jelei annak, hogy ideje komolyan venni a problémát.

Az egész napos kemény igénybevétel után az embernek nem igazán van kedve kimozdulni, sportolni, de ha csak heti háromszor erőt vesz magán, már rengeteget segíthet lábai és főleg az erek állapotának megőrzésében. Célszerű olyan sportot választani, ami tehermentesíti a lábakat és ezzel egy időben mégis edzi, erősíti azokat. Erre a legtökéletesebb választás a vízben való mozgás, a legnépszerűbb az úszás, de a lendületesebb változatát is kipróbálhatjuk, mint a vízi aerobik vagy az aquaspinning. Azonban, ha idegenkedünk a vizes közegtől, a spinning is tökéletes megoldás lehet.

Viszont már azzal is sokat tehetünk lábainkért, ha lehetőségeinkhez mérten minél többet kerékpározunk, akár mindennap. Valamint napközben érdemes néha megmasszírozni lábainkat, ha csak egy-két percre is van időnk.

Állandó zajban dolgozóknak

Akik állandó zajban dolgoznak nap mint nap, rengeteg idegrendszeri és immunrendszeri problémáról számolnak be. Az építőiparban dolgozóknál éppúgy előfordulnak ugyanazok a tünetek, mint egy óvodában vagy iskolában dolgozónál. Ilyen munkakörökben szinte állandó a 65 decibel fölötti zaj, ami stresszes tünetekhez vezet. Ilyenek a magas vérnyomás, a különböző gyomorpanaszok, valamint az általánosan legyengült immunrendszer, aminek következtében rendszeresek lehetnek a visszatérő megfázások.

Az ilyen munkakörben dolgozók számára a lazulás, a befelé fordulás, a csendes sporttevékenységek adhatják meg a feltöltődést. A jóga, a thai chi egyszerre adja meg a lehetőset a csendre, az önmagunkra való figyelésre, valamint az izmaink erősítésére, nyújtására. De bármilyen szabadtéri mozgás megfelelő, amit csak a magunk örömére végzünk, egy erdei séta, egy hétvégi kerékpározás. Ezek a mozgások mind javítják a vérkeringést, a szív- és érrendszert és erősítik az immunrendszert is.

Amennyiben lehetőségünk van, néha álljunk meg egy kicsit napközben, vegyünk néhány mély lélegzetet, kicsit koncentráljunk önmagunkra. Ezzel az apró trükkel visszaállíthatjuk légzésünket normális ütemre, valamint az állandó stresszes hatás is megszűnik.

Fizikai munkát végzőknek

Vannak munkakörök, amikre jellemző az állandó cipekedés, pakolás, nehéz súlyok emelése. Itt jelentős mértékben terhelődik a hát és a gerinc, olykor akár képességünkön felüli erőkifejtésre is szükség van. Az ilyen munkát végző embereknek a mindennapi életük része a derékfájdalom, a derékbecsípődések és a vállak, karok elnehezülése. Érdemes olyan mozgásformát választani, amivel az állandóan igénybevett izmokat erősítjük, karbantartjuk, valamint a gerincünket tehermentesítjük.

Két óratípus kombinálása a legtökéletesebb mód erre, ez a szervezett órák keretében kipróbálható hot-iron vagy a fitness termekben megtalálható hát- és karerősítő gépek használata, illetve hetente egyszer egy gerinctorna beiktatása. Rendszeres, heti háromszori mozgással nagymértékben korrigálható az izmok merevedése és elnehezülése és a gerincoszlop rugalmasságának visszaállítása is lehetővé válik. Hosszú távon nagyon megéri erőt venni magunkon és életünk szerves részévé tenni ezt a fajta mozgásformát.

Kezdjük el minél hamarabb!

Ha rátalálunk a számunkra elérhető, ideális és élvezetet okozó mozgásformára, célravezető mindennapjainkba beiktatni ezeket, mert szervezetünk biztosan meghálálja. Csak az elején nehéz ezeket a szokásokat kialakítani, de egy-két hónap elteltével már biztosan hiányozni fog a mozgás és érezhető lesz a pozitív változás a munkabírásban és a hétköznapokban is. Ezért már ma elő kell venni a futócipőt vagy elmenni a legközelebbi fittness terembe és elkezdeni testünk karbantartását, mert a halogatással csak fizikai és lelki állapotunk romlását érhetjük el.

(Forrás: WEBBeteg – Kálmánczhey Emőke)

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.