A közmondás általánosságban helyt álló lehet mindenki számára, kivéve, ha pontosan tudjuk, hogy a sporttevékenységtől, amit választunk, mit várhatunk, és hogyan kezdjünk bele.

Az alábbiakban szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba és elárulni, hogy mielőtt belépünk választott edzőtermünkbe mire érdemes figyelni első körben, hogy edzettségünket, egészségünket növelni, megtartani tudjuk. Itt meg is állnék egy gondolat erejéig.

Mi is az edzettség?

Az edzettség edzés és versenyterhelés hatására kialakuló állapot, speciális sportbeli teljesítőképesség. Lényegében ahhoz, hogy edzettek legyünk ki kell alakítanunk a saját teljesítőképességünket és ennek kapacitását folyamatosan növelnünk kell, ez pedig csak úgy lehetséges, hogy edzésmunkánk meghaladja legalább a heti 3 edzésnapot. Tehát folyamatos és tudatos edzés szükséges ahhoz, hogy fejlődni tudjunk és céljainkat elérjük.

Mit jelent tudatosan edzeni?

Úgy tudnám megfogalmazni, hogy amikor megjelenünk talpig edző szettben a terem előtt, előre tudjuk milyen gyakorlatokat fogunk végezni adott edzésnapon és ezt milyen sorozat-ismétlésszámban és pihenő idők betartásával természetesen. További tudatosságra vall edzésünk, amikor a gyakorlatok végrehajtása közben koncentrálunk a feladatunkra és nem edzőpartnerünkkel társalgunk vagy telefonunkat nyomkodjuk. Agyunk és izmaink megfelelő együttműködése teszi lehetővé azt, hogy minden kiválóan sikerüljön tréningünk során. Ahhoz, hogy ez a „kapcsolat” megfelelően működjön, kellő odafigyeléssel szükséges végrehajtani a gyakorlatokat.

Tehát, tudjuk előre mi fog történni az edzésen és nem a gépek közt sétálgatunk random, véletlenszerű gyakorlatokat végezve rendszertelenül. Néhány esetben előfordulhat, hogy foglalt a kiszemelt eszközünk, gépünk ez esetben alternatív megoldások is szóba jöhetnek annak érdekében, hogy ne veszítsünk értékes edzésidőt.

Folytatás következik!

Nagy Richárd- Személyi edző, NASM CES Korrektív sportrehabilitációs tréner

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.