Korán sötétedik, gyakran esős, borús az idő… kevesebb endorfint vagyis boldogsághormont termel a szervezetünk. Ilyenkor egyre nehezebben mozdulunk ki egy jó sétára vagy akár egy kis bringázásra. Pedig az immunrendszerünknek és a lelkünknek éppen most lenne a legnagyobb szüksége a mozgásra.
Szeretnél jó hangulatban, vidám közösségben edzeni egy ütőset?
Akkor gyere el ezen a hétvégén és próbáld ki ingyenesen a SpinRacing edzésformát.
A SpinRacing a kerékpárfitness egy különleges irányzata, ahol a dinamikus és változatos nehézségű és sebességű tekerés mellett a felső testet is jól megdolgoztatjuk. Ez a fajta edzés a test izmainak közel 70%-at veszi igénybe, így a zsíranyagcserére kifejtett hatása rendkívüli. Fontos megjegyezni, hogy kevés kardiómozgás igényel több energiát. A SpinRacing fejleszti az állóképességet, erő – állóképességet, a koordinációt, a testtudatot és a keringési rendszerre is kiemelkedő hatást gyakorol.
Pulzuskontrollal és a nehézségi fokok változtatásával a legkülönbözőbb korú és képességű edzeni vágyók számára is alkalmas. A zene és a csoportdinamika óriási motivációs erővel bír. Ez az a bringás edzés, ahol mindenki célba ér!
Ha szeretnéd egy 40 perces óra keretében megismerni és kipróbálni ezt a fajta edzésformát, nem kell mást tenned, mint mielőbb regisztrálnod sms- ben vagy e – mailen a neved és a választott időpont megadásával!
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges!
Regisztráció:
sms-ben: +36 50 103 413
vagy e-mailen: spinracingenergy@gmail.com
Választható Időpontok:
- 11.18. szombat 13:00 -14:00
- 11.18. szombat 16:00 -17:00
- 11.19. vasárnap 10:00 -11:00
A bemutató edzés után kedvezményes bérletvásárlásra van lehetőség!!!
A 8 alkalmas bérlet ( 60 perc / alkalom) 15.000. – Forintért vásárolható meg.
A bérletek 45 napig érvényesek. (FONTOS! Jelenleg készpénzes fizetés lehetséges.)
Folyadékot, törölközőt és lehetőleg keményebb talpú sportcipőt ( vagy kerékpáros cipőt, SPD) hozzatok magatokkal!
Keress minket az Instagramon (spinracingenergy)!
Várunk Mindenkit sok szeretettel!
Fekete – Kiss Eszter, Esztó ( SpinRacing edző, aerobik edző, wellness trainer)
Fekete Gábor ( SpinRacing edző, személyi edző, sportmasszőr
Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
és legjobb ajánlatainkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.