Az alábbiakban a Nemzetközi Racketlon Szövetség (FIR) hivatalos szabályai olvashatók.
 
A Racketlon meghatározása: 
Az alábbi három fő vonulat jellemzi a Racketlon kifejezést:
A játék a következő sportokat foglalja magába: asztalitenisz, tollaslabda, squash, tenisz.
A játék a racketlon mérkőzés koncepciójára épül, azaz az egymás elleni, mind a négy sportban való
megmérettetés, azonos – 21 pontos – szettek lejátszása alapján.
Minden pont számít. A nyertes játékos az, aki az összesítés alapján a több pontot éri el.
 
Szettek sorrendje:
A szettek a könnyebb ütőtől a nehezebb ütőig kerülnek lejátszásra, a sorrend: asztalitenisz, tollaslabda,
squash, tenisz.
 
Pontozás:
Minden szett 21 pontig tart. 20:20-as állás esetén két nyert pontkülönbséggel végződik, azaz 21:20-as
eredmény nem lehet, csak pl. 25:23, vagy amíg meg nem születik a két pontos különbség.
A mérkőzés győztese nem az, aki a több szettet nyeri meg, hanem a négy szettben összesen elért
pontok végeredményében kerekedik felül. Így akár 3 szett megnyerése esetén is előfordulhat, hogy az
összesítésben alulmaradunk.
 
A mérkőzés befejezésre kerülhet előbb, amennyiben az egyik játékos a harmadik sport lejátszása után
elért annyi pontot (azaz 21 pontnál nagyobb a különbség), hogy a 4. sportnál 0 pont megszerzése
esetén is nyerne. Ilyenkor a játékosok megbeszélés alapján lejátszhatják az utolsó sportot, és az ott elért
eredményt is beírhatják, de nem kötelező! Csapatmeccs esetén természetesen minden sportot végig kell
játszani, hiszen ebben az esetben a négy játékosból álló (3 fiú, 1 lány) csapatban az egyének összesített
eredménye számít.
 
Amennyiben a négy szett után azonos eredmény születik, az utolsó sportágban (tenisz) döl el a győztes,
egyetlen megnyert pont alapján, mint a "hirtelen halál" esetében. Aki ezt az egy pontot megnyeri
(gummiarm point), az egész meccs győztesévé válik. Az adogató kiválasztása sorsolással történik.
Aki a sorsolást nyeri, választhat adogatást vagy fogadást. Amennyiben adogatást választ a játékos,
megválaszthatja jobb, vagy bal oldalról teszi azt. A fogadó pályaoldalt választhat. Az adogatónak
nincsen második szervára lehetősége!
 
A folytatásban további hasznos információkat fogunk megosztani!
 
Konta Alexandra
személyi edző
 

SPEEDFIT-Fitnesz Mindenkinek!

 

SPEEDFIT

Fitnesz és Szolárium Stúdió

Győr – Dunacenter

06/96 528-448

 

https://www.speed-fit.hu

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.