A gyakorlat fő célja a mellizmok edzése, tehát a mellízmok alapos nyújtása és terhelése, ez eredményez fejlődést. Helyes gyakorlatnál mellkasunk közepére kell leengedni a rudat, majd „pattintás„ nélkül tolni fel azt. A kevesebb néha több ! Próbáljuk meg lassan végrehajtani, mind az excentrikus mind a koncentrikus szakaszt és mindjárt nem is megy az a 100 kiló olyan jól!

Az idei Széchenyi István Napokon szervezett SZEN Bench Press-en gyönyörűen kivitelezett nyomásokat láthattunk Az első ízben megrendezett házi verseny Bodrogi Ádám jóvoltából jött létre Török Ádám és Sümegi Imre segédkezett a szervezésben, nem hiába hiszen mindhárman a kemény fémek emelgetésének szerelmesei, melyben szép helyezéseket érnek el. Jómagamat és Herman Bálintot kérték fel a verseny zsürizésére. Nagy izgalmakkal érkeztünk meg a verseny színhelyére. A hangulat egyáltalán nem volt feszült a nagy súlyok ellenére sem, sőt egész családias légkör alakult ki. Négy csoportra bontottuk a mezőnyt, ahol mindenki teljesítette a számára kitűzött célt. Az első helyezettek a SpeedFit jóvoltából egy havi fitnesz bérlettel lettek gazdagabbak és egy szépen csillogó érmmel.

Ezzel az első alkalommal reméljük el tudtunk indítani azt, hogy hagyománnyá nőjje ki magát ez a rendezvény és évről-évre egyre többen látják meg benne a kihívást egymás, de főleg saját magukkal szemben !  

 

Vigh Domonkos

edző   

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.