Mint Rognmo elmondta, számos bizonyíték van már arra, hogy minél keményebben edz valaki, annál több előnye származik belőle szíve és érrendszere működése szempontjából. Csoportja arra keresett választ, hogy a szívbeteg páciensek számára is előnyös lehet-e a nagy intenzitású tréning.

Norvégia három szívrehabilitációs központjában összesen 4846 pácienst követtek nyomon, akik együttesen 170 ezer óra aerob edzésen vettek részt. A tréningidőből közel 130 ezer közepes intenzitású volt, a többi nagy intenzitású, és a tanulmányba bevont valamennyi ember részt vett mindkét típusú edzésen.

A közepes intenzitású tréning során egy órát gyalogoltak a páciensek maximális szívritmusszámuk 60-70 százaléka mellett. A nagy intenzitású edzésben négy perces ismétlődő szakaszokban terhelték magukat a résztvevők kerékpározással, sífutással vagy futással, amíg el nem érték maximális szívritmusuk 85-95 százalékát. Egy-egy nagy intenzitású szakaszt kisebb intenzitású négy perces intervallumok követtek.

A vizsgálatban a közel 130 ezer óra közepes intenzitású edzés során egy páciens halt meg szívrohamban, a 40 ezer óra nagy intenzitású tréning közben pedig ketten kaptak szívrohamot, melyet azonban túléltek. Rognmo szerint adataik azt jelzik, hogy mindkét típusú testmozgás esetében kicsi az előfordulási gyakorisága egy újabb szíveseménynek.

SPEEDFIT-Fitnesz Mindenkinek!

 

 

SPEEDFIT

Fitnesz és Szolárium Stúdió

Győr – Dunacenter

06/96 528-448

 

https://www.speed-fit.hu

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.