Mindannyian csodáljuk, megkockáztatom: irigyeljük azokat, akiknek szépen kidolgozott, esztétikus hasizmaik vannak, s nem kis anyagi és szellemi áldozatokat vagyunk képesek hozni azért, hogy egy-egy „ kocka” a mi hasfalunkon is megjelenjen.

Nézzük a nélkülözhetetlen tudnivalókat a hasizmok edzésével kapcsolatban!

Milyen gyakran eddzük a has izmait?

Ne alapozzunk feltétlenül a testépítő-és fitnesz versenyzők tréningjeire, akik tökéletes formákkal rendelkeznek, s legtöbbjük heti egyszer-kétszer dolgozik erre az izomcsoportjára. Amennyiben szeretnénk igazán szép hasizmokat formálni, heti három-négy edzést ajánlatos teljesíteni. Ne feledkezzünk meg ugyanakkor arról, hogy ezek is „csak” izmok, melyeknek a kemény munka mellett szükségük van a regenerálódásra, pihenésre. Ha hasizmaink még sajognak az utolsó edzés eredményeként, nincsenek felkészülve a következő terhelésre!

Milyen ismétlésszámokat használjunk?

 A hasizmok „lényegüket” tekintve nem különböznek testünk többi izomcsoportjától. Ebből következik, hogy erejük fejlesztéséhez, valamint formázásukhoz 10-15 közötti sorozatonkénti ismétlésszám bőven elegendő. Amennyiben erőállóképességet kívánunk fejleszteni, magasabb ismétlésszámokat( 25 felett) is használhatunk, de ne várjuk, hogy önmagában ettől csiszoltabb, szálkásabb lesz a hasfalunk. A puszta számoknál sokkal fontosabb faktor az, hogy valamennyi ismétlés végén keményen préseljük össze izmainkat, melynek köszönhetően erős égető érzés lesz a jutalmunk.

Milyen gyakorlatokat végezzünk?

Igaz ugyan, hogy az egyenes hasizmok egy egységes izomcsoport-s ennélfogva nem lehet teljesen izoláltan edzeni annak alsó és felső részét-, mégis vannak gyakorlatok, melyek végzésekor intenzívebben érezhető az alsó, míg másoknál a felső hasi rész munkája. Ajánlott legalább egy gyakorlatot végezni az alsó, egyet a felső, míg egyet pedig a ferde hasizmok megdolgoztatására. A nehezebb, nagyobb erőt , koordinációt és összehangoltságot igénylő mozdulatokat( pl. lábemeléseket) végezzük a tréning elején, a relatíve könnyebbeket (pl. haspréseket) pedig a végén. Fontos, hogy az új impulzusok biztosítása érdekében állandóan változtassunk ne csak a gyakorlatokon, hanem a dőlésszögeken, a használt terheléseken is.

Kérdés esetén fordulj Hozzánk személyi Edzőkhöz bizalommal!

Írta: Bögi Viktor

SPEEDFIT- Fitnesz Mindenkinek!

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.