Kivel ne fordult volna elő, hogy ilyen és ehhez hasonló gondolatok gyötörték az elméjét, s az aznapra kitűzött edzéséből nem lett semmi.

„Régi testszobrászként” jómagam is sokszor jártam ebben a cipőben. Legutóbb úgy két hete, amikor tréning helyett egy finom étel s egy jó könyv csábítgatott. Mi tagadás, vívódik ilyenkor az ember…

Aztán mégis a (számomra)megunhatatlan, nehéz és „élettelen” súlyzókat választottam. Edzés közben és utána nagyszerűen éreztem magam. Visszagondoltam, vajon hány éve tudom magaménak ezt a felemelő állapotot, melyet a jól végzett munka és önnön magam legyőzése generál bennem, biztosítva ezzel a teljes testi-lelki megelégedettség érzését.

1989 tavaszán, hetedik osztályos koromban végeztem az első önálló súlyzós edzésem egy osztálytársam példáján felbuzdulva, aki kicsit korábban kezdett férfiasodni, mint mi, a nagy „átlag”, s pár hónap alatt kemény és gyönyörű izmokat növesztett. Nem volt más hátra, mint leosonni házunk pincéjébe, s édesapám súlyzóival kezelésbe venni az izmaimat, akarom mondani az izmaim helyén lévő „biológiai kezdeményezéseket”.  :-)

Onnantól kezdve hosszú, hosszú volt az út…

Az edzőterem és az edzés már rég nem az első számú prioritások az életemben, ám hosszabb időre sosem tudtam nélkülözni ezeket  a „barátokat”. Negyven felett nemegyszer jókat mosolygok korábbi  önmagamon, amikor is fiatalként türelmetlen hévvel dobogtattam saját szívem kapuját egy-egy „már fél(egy, két, három stb.) éve edzek, mégsem olyanok az izmaim, amilyeneket szeretnék” mondattal. „Már ennyi ideje? Még csak! „-üzenem innen az egykori fiúnak, s minden testedzést nemrég elkezdő sporttársamnak, akit ne adj Isten a feladás gondolata környékez.

Az emberben sajnos ott lakozik a „gyorsan akarom a sikert, az eredményt eszméje”, ami elsősorban vonzó, feszes test és izmok képében jelenik meg, s amikor az általa eltervezett időben nem kapja meg az ajándékát, feladja…

Aki ugyanakkor kitart, idővel sokkal többet nyer, mint azt a pár kilogramm minőségi izomtöbbletet, amely után annyira vágyakozott. Megtapasztalja a test (sz)építésének magasabb, egyúttal mélyebb értékeit, például azt, hogy a mérhető, felmutatható külső világbeli eredményeknél összehasonlíthatatlanul többet ad az addig megtett Út, annak lelki-szellemi gyümölcseivel, örömeivel.

„Örömgyűjtő” edzéseket kívánok minden kedves sporttársamnak!

Bögi Viktor
személyi edző

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.